A kormány újabb hazugsága lepleződött le

2018.01.30.

kerítés

A kormány újabb hazugsága lepleződött le

„Illegális bevándorlók betelepítése” ellen uszít a kormánypropaganda, holott nem bevándorlókról, hanem menekülőkről van szó, és nem befogadni kell őket, csupán kérelmüket elbírálni. Eközben tavaly 1300 ilyen kérelmező meg is kapta a menekült-státuszt – nagy többségük azóta már távozott is az EU más tagországaiba. Most pedig kiderült, hogy 2015-ben a kormány húsz – másutt már menedékjogot kapott, Magyarországon tehát bevándorlónak számító – szíriait be is telepített. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás fölháborítónak tartja a közpénzek milliárdjaiért folyó hazug kampányt, ami gyűlölettel mérgezi az ország lakóinak lelkét. A menekültek és befogadottak itt voltak, vannak velünk együtt, és semmi nem történt a Fidesz vizionálta szörnyűségekből. Nem követtek el tömeggyilkos merényletet, nem erőszakoltak meg nőket, nem hoztak létre no-go zónákat és nem iszlamizálták Magyarországot. Mélyen hallgat viszont a kormány a letelepedési kötvénnyel befogadott húszezer külföldiről, a nyugdíjcsalás keretében Magyarországon állandó lakcímet létesített 26 ezer ukrán állampolgárról és az egyszerűsített letelepedéssel visszaélve hamis papírokkal magyar állampolgárságot szerzett több-ezer bűnözőről. A hazugságlufi, melynek egyedüli célja a félelem és a rettegés elültetése volt, kipukkadt. A kormányváltás után ezért is felelniük kell majd. dr. Vadai Ágnes alelnök, DK