A DK a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását kezdeményezi a kállósemjéni eset miatt

2018.01.19.

kállósemjéni repülő

A DK a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását kezdeményezi a kállósemjéni eset miatt

A Szabolcs Online írta meg, hogy egy kállósemjéni mezőgazdasági területen landolt egy AN-2-es kisgép, a magyar légtér megsértésének pedig sem a Honvédelem, sem a Légiközlekedési Hatóság részéről nem lett következménye. Csak egy szabadnapos rendőr figyelmén múlt, hogy a hatóságok nyomozást indítottak az ügyben. 11 embert elfogtak, a pilótákat azonban nem találták meg. A Demokratikus Koalíció a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását kezdeményezi a kállósemjéni eset miatt. Tudni akarjuk, hogy hogyan történhetett meg az, hogy az évek óta határvédelemmel kampányoló Orbán Magyarországára háborítatlanul repült be egy kisrepülő? Miért nem vették észre az illetékesek a magyar légtér megsértését, milyen határvédelem az, ahol ez megtörténhet? A DK-Szolidaritás válaszokat vár a kormánytól, amely láthatóan csak a gyűlöletkeltésben ért el “eredményeket”, az ország védelmére képtelen. Vadai Ágnes alelnök, OGY képviselő DK