Balog Zoltán hazudik, vagy nem akarja tudomásul venni a tényeket?

2017.10.30.

balog zoltán és farkas flórián

Balog Zoltán hazudik, vagy nem akarja tudomásul venni a tényeket?

Balog Zoltán miniszter szerint az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök. Nos, Farkas 11 éven át volt az ORÖ, illetve jogelődei elnöke, ha ebből négy volt botránymentes, akkor a többi hét nyilván botrányos volt. És valóban. Vezetésével az ORÖ másfél milliárdot költött el a Híd a Munkába Program keretében. Erről éppen Balog minisztériuma mondta ki, hogy a célokból szinte semmi nem valósult meg, ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték az önkormányzatot. Balogot azonban, úgy tűnik, erről elfelejtették értesíteni. „Csak tiszta kézzel lehet részt venni a roma politikában” – méltatta Balog azt a Farkast, aki ellen több büntetőeljárás is zajlik csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával. A miniszter szerint azonban Farkast alaptalanul vádolják, mintha bizony a Polt Péter vezette Fideszes ügyészség arról volna híres, hogy kormánypárti politikusok ellen folytat boszorkányüldözést. . Nehéz eldönteni, hogy Balog Zoltán ilyen arcátlanul hazudik-e az ország szemébe, vagy olyan súlyos pszichés problémákkal küzd, ami a külvilág tényeinek teljes semmibevételét eredményezi. Akár így, akár úgy, a Demokratikus Koalíció szerint semmi keresnivalója a miniszteri bársonyszékben. Niedermüller Péter alelnök DK