MTI: Alkotmányellenes a Czeglédy elleni határozati javaslat

2017.10.19.

czeglédy csaba

MTI: Alkotmányellenes a Czeglédy elleni határozati javaslat

Budapest, 2017. október 19., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció házszabály- és alkotmányellenesnek tartja a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezését sürgető kormánypárti határozati javaslatot.
Varju László DK-alelnök budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a parlamentnek nincs joga ítéletet hirdetni az előtt, hogy jogerős bírósági döntés születne az ügyben.
A független képviselő úgy fogalmazott: Czeglédy Csaba ügyvédként számos olyan pert nyert meg, amelyek sértették a Fidesz érdekeit. Úgy tűnik, eleget ártott a kormánypártnak ahhoz, hogy a hatalomnak elege legyen belőle és az "ő lejáratásával, megfélemlítésével kezdjen kampányolni" - értékelt.
A politikus az ügyvéd ellen zajló vizsgálatról nem akart véleményt mondani, ezt azzal indokolta, hogy annak nem ismert minden részlete.
Kérdésre azt mondta, hogy Czeglédy Csaba még mindig tartozik Gyurcsány Ferenc felesége cégének, az Altus Zrt.-nek. Magánszemélyek között létrejött megállapodásokról beszélünk, amelyek "vélhetően és remélem, hogy nem vizsgálat tárgya" - közölte.
A képviselőt kérdezték, az Origo birtokába került, a kölcsönökről szóló dokumentumokról is, amelyek alapján a portál azt írta, hogy az ügyben akár az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja is felmerülhet az Altus Zrt.-vel szemben. Varju László válaszában megismételte, hogy a vizsgálat részleteit nem ismerik, ezért ebben nem akarnak állást foglalni.
A nem az ügyhöz tartozó részleteket majd a hatóság kivizsgálja és megítéli - felelte arra a kérdésre, hogy egy vagy több kölcsönről van-e szó.
Arra a felvetésre, hogy közel ezer, a Czeglédy-ügyben érintett diák még mindig nem jutott hozzá a munkabéréhez, azt felelte, hogy éppen a hatóságok akadályozzák a diákok kifizetését, mert lefoglalták a pénzt.
MTI 2017. október 19., csütörtök