MTI: Tízéves folyamatos béremelést ígér a pedagógusoknak a DK

2017.10.13.

boldog tanár

MTI: Tízéves folyamatos béremelést ígér a pedagógusoknak a DK

Budapest, 2017. október 13., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció oktatási szakpolitikusa azt ígéri, hogy kormányra kerülésük után tíz esztendőn keresztül folyamatosan emelni fogják a pedagógusok bérét.
Arató Gergely pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a béremelés minden évben öt százalékkal haladja majd meg az inflációt. Közölte: emellett pótlékot kapnak azok, akik hátrányos helyzetű térségekben dolgoznak vagy hátrányos helyzetű diákokat oktatnak. A fiataloknak egyetemi ösztöndíjat és a pályakezdést segítő bérkiegészítést adnak, miközben visszaállítják az iskolák szakmai autonómiáját és csökkentik a pedagógusok felesleges terheit - összegezte ígéreteiket.
A jelenlegi helyzetet bírálva a politikus kijelentette: a kormány hiába próbálja meggyőzni a pedagógusokat, hogy milyen jelentősen emelkedett a bérük, a kabinet által bemutatott adatok hamisak.
Arról is beszélt, hogy az idén szeptemberben esedékes béremelést a tanárok bérpótlékként kapták meg, ezért semmiféle garancia nincs arra, hogy ez a pénz a választások után is jár majd nekik. A béremelésért cserébe egyébként több tanítási órát, több órán kívüli feladatot és rengeteg adminisztrációt kaptak - tette hozzá.
MTI 2017. október 13.