Ki okozhat büntetlenül kárt az államnak?

2017.10.12.

pernyerés

Ki okozhat büntetlenül kárt az államnak?

A Demokratikus Koalíció már a nyáron tiltakozott a Feneketlen tó mellé tervezett lakópark ellen. Akkor még csak a helybeliek ellenérzéséről volt szó. Azóta kiderült, hogy az építkezésre kinézett telek mintegy 2/3 részét a Miniszterelnökség felügyelete alatt működő ÉMI Nonprofit Kft. meglehetősen átlátszó trükkel mintegy másfél milliárd forintért játszotta át egy közvetítő cégnek, amely egy hét múlva továbbadta azt a beruházónak. A telekrész valós piaci értéke 6,5 milliárd forintra becsülhető, vagyis a tranzakcióval az államot vélhetően mintegy 5 milliárd forintnyi kár érte. A Demokratikus Koalíció emlékeztet arra, hogy az elhíresült sukorói beruházásnál nem valósult meg az a telekcsere, amelyről végülnem is sikerült bebizonyítani, hogy megvalósulása esetén kár érte volna az államot. Ennek ellenére két ártatlan ember, Tátrai Miklós és Császy Zsolt ma is börtönben ül emiatt, a Feneketlen tó melletti telekügyletnek az államot nyilvánvalóan és ténylegesen megkárosító felelősei ellen viszont még csak vizsgálat sem indult. A kormányváltás után remélhetőleg ők veszik át Tátrai és Császy helyét a börtönben. Lakos Imre a DK Budapest, 2. választókerületi szervezetének elnöke