Ne a szegény gyerekek pénzén gazdagodjanak a fideszesek!

2017.10.05.

éhező kislány

Ne a szegény gyerekek pénzén gazdagodjanak a fideszesek!

  Bár mindent elkövettek, hogy titokban tartsák, végül kénytelenek  voltak nyilvánosságra hozni az Erzsébet-program gazdálkodására vonatkozó adatokat a programot lebonyolító állami cégek. Az adatokból kiderült, hogy a szegény helyzetű gyermekek táboroztatására szolgáló programból is a fideszes holdudvar tömte meg a zsebét. Közel félmilliárd forint került Mészáros Lőrinchez kötődő cégekhez, 275 millió forintot kapott a Pintér Sándor belügyminiszter korábbi érdekeltségébe tartozó vállalkozás, és jutott nettó 199 millió forint "téli táboroztatási koncepció" kidolgozására, és felmérések illetve elemzések készítésére is. A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a szegény családok helyett Orbánék saját magukat támogatják. Ez nem az első ilyen eset, elég csak a szociális szövetkezetek ügyére, vagy Hegedüs Zsuzsa miniszterelnök tanácsadó reprezentációs költségeire utalnunk. Azt hiszik, hogy statisztikahamisítással és sikerpropagandával feledtethető lesz, hogy az Orbán-kormány Európa legszegényebb polgáraivá tette a magyarokat. A DK a Sokak Magyarországa programjában világos alternatívát fogalmazott meg a szegénység felszámolására a kiszámítható és folyamatos béremeléstől a feltételes családi minimális jövedelem bevezetésén át a szociális bérlakás-rendszer kiépítéséig. A választás tétje 2018-ban az értelmetlen pénzszórás folytatása vagy a szegény családok támogatása, Orbán vagy Európa lesz.   Arató Gergely a DK szakpolitikusa