A Demokratikus Koalíció Elnökségének állásfoglalása

2017.09.16.

dk elnökség 2017

A Demokratikus Koalíció Elnökségének állásfoglalása

  A Fidesz leváltásának egyetlen módja a demokratikus ellenzék együttműködése. A DK előfeltételek nélkül nyitott egy ilyen megállapodásra. Sajnáljuk viszont, hogy vannak, akik nem így gondolkodnak. Álláspontunkon és magatartásunkon ugyanakkor ez nem változtat. Az MSZP a DK-val való együttműködés feltételéül szabja, hogy beleszólhasson abba, hogy ki képviselje pártunkat. Mi ezt elvi okból sem tudjuk elfogadni. Nem csak azért, mert a DK tagjai az elmúlt napokban pártszavazáson így döntöttek. Hanem, mert polgári világot szeretnénk, amely az egyéni és csoportos szabadság, önállóság elismerésére épül. Sem a miniszterelnök, sem valamely miniszterelnök-jelölt nem szólhat bele, hogy ki legyen egy vállalat, egy egyetem, egy civil szervezet, egy egyház vagy egy párt képviselője. Aki erre igényt tart, az nem a társadalmi függetlenség, hanem a személyi függőség rendjét építi. Sajnáljuk, hogy az MSZP nem tudja elfogadni a DK függetlenségét és ezzel lehetetlenné teszi, hogy közös listát hozzunk létre. Mégsem szeretnénk lemondani az együttműködésről. Ha a két álláspont között ekkora különbség van, akkor a győzelem, mint végcél elérése érdekében kompromisszumot kell kötni. Ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje a javaslatához nem talált eddig partnereket – márpedig ez így történt – akkor más megoldást kell keresni. Ha az MSZP nem tudja elfogadni, hogy a közös lista csak egyenrangú felek kölcsönös elfogadásán alapulhat, akkor legalább állapodjunk meg abban, hogy az egyes választókerületekben melyik az az egyetlen demokratikus ellenzéki párt, amely jelöltet indít, a többiek pedig ezen egyetlen jelölt támogatására szólítják fel választóikat. Azaz a Fidesz jelöltjével szemben mindenhol csak egy demokratikus jelölt induljon. Mi ezt hívjuk az „egy az egy ellen” politikájának. Ma az MSZP a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt, azonban közjogi értelemben nincs több joga, hanem politikai értelemben van több felelőssége. Vagy az MSZP találja meg és képviseli az együttműködés útját, vagy egymással szemben fogunk indulni. Mi ez utóbbit nem kívánjuk, mert ez esetben elérhetetlen távolságba kerül az Orbán-rendszer leváltásának lehetősége. A DK nem veheti át az MSZP felelősségét, de figyelmeztetünk: ha az MSZP nem tud megfelelni a rá háruló felelősségnek, akkor a demokratikus, európai Magyarország ügye el fog bukni 2018-ban. E bukás árát Magyarország, a demokratikus ellenzék, az MSZP és személyesen Botka László fogja megfizetni. Ennek a felismerésnek a jegyében kívánunk több nyitottságot, kompromisszumkészséget és belátást minden demokratának. A Demokratikus Koalíció Elnöksége 2017. szeptember 15.