A DK nem vesz részt a mai rendkívüli parlamenti ülésen

2017.08.21.

parlamenti ülés

A DK nem vesz részt a mai rendkívüli parlamenti ülésen

Tavaly ősszel a Népszabadság bezárása elleni tiltakozásként a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői kivonultak a Parlamentből, azóta kizárólag a kétharmados döntések megakadályozása miatt veszünk részt a határozathozatalban. Ma a Parlament rendkívüli ülést tart, az MSZP kezdeményezését valamennyi független képviselővel együtt a DK-sok is támogatták. A CEU-törvény hatályon kívül helyezését, illetve radikális megváltoztatását kívánjuk és támogatjuk, mert ez Magyarország, a tudományos élet, a felsőoktatás szabadságának feltétele. A mai ülésen, amely a Fidesz bojkottja miatt egybéként sem lesz határozatképes, tehát a kezdeményezés napirendre sem kerül, korábbi gyakorlatunknak megfelelően nem veszünk részt. A Fidesz politikájának megváltoztatása a jelenlegi helyzetben parlamenti eszközökkel lehetetlen. Arra csak egyes törvények esetében külső politikai erők, belföldön pedig Orbán rezsimjének választásokon keresztül történő legyőzése teremt reális lehetőséget. A Demokratikus Koalíció ez utóbbiban érdekelt és ezért küzd. DK sajtóiroda