Voldemort csak az első fecske, akinek sok cellatársa lesz 2018 után

2017.04.25.
mengyi-roland DK: Voldemort csak az első fecske, akinek sok cellatársa lesz 2018 után Az ügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ellen, amiért 10 millió forint kenőpénzt kért EU-s pályázatok kiíratásáért. A korrupcióval vádolt fideszes ellen annyi konrkét bizonyíték volt, hogy még Polt Péter fideszes legfőbb ügyész sem tudta kimosdatni a vádak alól. Amíg tehát Orbán eladja a hazánkat az oroszoknak, addig az emberei minden lehetséges pénzt ellopnak, amit Magyarország kapott az EU-tól. A Demokratikus Koalíció szerint csak az Orbán-kormány leváltása tudja garantálni, hogy Voldemort csak az első fecske legyen a börtönbe kerülő fideszes politikusok hosszú sorában. A Voldemort-ügy lehallgatási jegyzőkönyvében konkrétan elhangzik az elkövetők között, hogy „ez egy olyan rendszer, amit ők felállítottak, kitaláltak és működik, mert nem mi leszünk az elsők, akiken ezt megcsinálják. Sokadik!” A DK szerint 2018 után a teljes “rendszert” fel kell számolni, amit a Fidesz “felállított” a közpénzek ellopására, a működtetőit és haszonélvezőit pedig a legmagasabb szintig bezárólag független bíróság elé kell állítani, hogy mindenki megkapja azt a cellát, amit érdemel. Gréczy Zsolt DK szóvivő