9 éve épült volna meg a most megnyitott gumigyár, ha nem fúrja meg a Fidesz

2017.04.07.
27340-132977_apollotyres DK: 9 éve épült volna meg a most megnyitott gumigyár, ha nem fúrja meg a Fidesz Ma nyitott meg az indiai Apollo Tyres abroncsgyártó cég gyöngyöshalászi gyára. A Fidesznél nagy az örömködés, a megnyitón még Orbán Viktor is részt vett, holott éppen miatta nem épült meg a gyár már 2008-ban. Gyurcsány Ferenc 2008. Január 16-án jelentette be akkori miniszterelnökként, hogy Újdelhiben megegyezett az indiai cég vezetőivel, az Apollo üzemet létesít Gyöngyösön. Vagyis létesített volna, ha a Fidesznek nem lett volna fontosabb már akkor is a pártpolitikai haborúzás, mint az ország érdeke. Az azóta szél- és napenergiaellenes Fidesz akkor a környezetvédelemre hivatkozva riogatta az emberek, hogy megakadályozna a beruházást. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz bocsánatkéréssel tartozik a gyár magyar dolgozóinak, amiért 9 évet késleltette az üzem felépítését és a munkahelyek létrejöttét! A DK egyúttal reméli, hogy egyszer talán Orbán Viktor is képes lesz beruházásokat hozni Magyarországra, még akkor is, ha ebben eddig ő a leggyengébben teljesítő miniszterelnök a rendszerváltás óta. Tóth György választókerületi elnök DK Heves 3.