Az orosz kémek tömeges betelepítése nyílt hazaárulás

2017.03.21.

orbán és putyin

Az orosz kémek tömeges betelepítése nyílt hazaárulás

Az Index.hu-n ma megjelent egy interjú egy kiugrott magyar hírszerzővel. Az interjúban súlyos megállapítások hangzanak el: a magyar titkosszolgálatok politikai nyomásra hagyják szabadon garázdálkodni az orosz hírszerzést, sőt az orosz kémek a Fidesz letelepedési kötvényeivel jutnak be Magyarországra. Ebből nagyon úgy tűnik, hogy éppen a leghangosabban hazaárulózó politikus játssza át az országot egy idegen hatalom kezére. Az a megállapítás is elhangzott az interjúban, hogy a rendőrgyilkosságot elkövető szélsőjobboldali szervezetet meg lehetett volna állítani, de nem tették, mert a szervezet orosz kémekkel gyakorlatozott együtt. Egy ember tehát már meghalhatott amiatt, hogy Orbán Viktor úgy táncol, ahogy Putyin fütyül, itt azonban az egész ország a tét. Most mi mondjuk azt, hogy nem leszünk gyarmat és mi mondjuk azt, hogy ruszkik haza. A Demokratikus Koalíció szerint, ha létezik hazaárulás, akkor az orosz kémek tömeges betelepítése kimeríti ezt a fogalmat. A DK szerint Orbán Viktornak és kormányának a bukásuk után el kell majd számolniuk azzal, hogy kiszolgáltatták-e az országot egy idegen hatalomnak, betelepítettek-e orosz kémeket Rogán Antal letelepedési kötvényeivel. A hazaárulás bűntette soha nem évül el, azok, akik orosz kézbe adják Magyarországot, hosszú éveket fognak börtönben tölteni. A DK szerint 2018 már arról is szól, hogy Magyarország orosz gyarmat lesz-e a jövőben. Gréczy Zsolt Szóvivő DK