Olimpia 2024 - Az DK az eddigi költések elszámolását követeli

2017.02.23.
03-05-d0001DFA1b627cabe08a62-1 Olimpia 2024 - Az DK az eddigi költések elszámolását követeli     Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány és a főváros számoljon el azzal a pénzzel, amit az elmúlt egy-két évben az olimpia megrendezésével összefüggésben elköltött. A párt ügyvezető alelnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: közérdekű adatigénylések sorát nyújtják be minisztériumoknak, a fővárosnak, valamint a Magyar Olimpia Bizottságnak, hogy kiderüljön, mire és mennyit költöttek el az elmúlt időszakban. Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében. A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este bejelentette, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a fővárosnak, mert megszűnt a rendezés kérdésében eddig meglévő konszenzus. Molnár Csaba kijelentette, hogy a DK soha egyetlen pillanatig nem támogatta a budapesti olimpiát, sem a Fővárosi Közgyűlésben, sem a parlamentben. Úgy vélik, sokkal inkább az egészségügyre, a szegénység felszámolására kellene pénzt költeni, semmint egy olyan olimpiára, amelyen a "Fidesz-közeli építőipari és kommunikációs cégek gazdagodhatnak". Mindezek miatt a DK örül a pályázat visszavonásának, de szerintük az lett volna tisztességes, ha a budapesti választópolgárok akaratának eleget téve kiírják a népszavazást. Orbán Viktor miniszterelnök "gyáván megfutamodott", mint korábban a vasárnapi boltzárral kapcsolatban is - jegyezte meg Molnár Csaba. A DK-s politikus sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a DK egy a gázárakkal kapcsolatos internetes oldalt indított. Kifejtette, az elmúlt években a gáz világpiaci ára a felére csökkent, ehhez képest Magyarországon csak tízszázalékos "rezsicsökkentés-szerűséget" hajtott végre a kormány. A kettő közti mintegy 40 százalékos különbséget a DK szerint "a Fidesz-közeli oligarchák" teszik zsebre - hangsúlyozta. Az ellenzéki párt számításai szerint a Fidesz minden hónapban több ezer forintot vesz el az emberektől. A DK szerint a kormány - kockázat nélkül - egyetlen tollvonással akár 40 százalékkal csökkenthetné a gáz árát. A párt ezért a gáz árának azonnali csökkentését szorgalmazza - mondta Molnár Csaba. bkdi \ gkp \ hgp MTI 2017. február 23., csütörtök 13:17