Menekülnek a fiatalok az országból – A DK újra jövőképet adna a fiataloknak

2017.02.22.
dk demokratikus koalíció atv tévé start mészáros antónia niedermüller péter gyurcsány ferenc 2014 01 16 Menekülnek a fiatalok az országból – A DK újra jövőképet adna a fiataloknak Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztere azt mondta a friss, 2016-os Magyar Ifjúság Kutatás kapcsán, hogy egy „derűlátó, optimista, vagány nemzedék válik épp felnőtté”. Azt javasoljuk Balog miniszternek, hogy ne beszéljen úgy valamiről, hogy nem olvasta el. A kutatás szerint a magyar fiatalok jobban félnek az elszegényedéstől, mint eddig bármikor, harmaduk mindenképpen külföldre fog menni. A felmérésből kiderül, hogy leginkább azok akarnak gyermek vállalni, akik külföldre mennek, továbbá hatszor annyian mennek el az országból politikai okokból, mint 4 éve A Demokratikus Koalíció szerint csak egy szabad, demokratikus, élhető Magyarország tarthatná itthon és csábíthatná haza a fiataljait. A DK szerint Orbán bukása után újra fel kell építeni a fiatalok jövőképét, amit a Fidesz az elmúlt években széttört. A DK 2018 után adókedvezménnyel támogatná, hogy a most még külföldön dolgozó fiatalok saját, itthoni vállalkozásba kezdjenek. A DK továbbá szociális lakásügynökséget hozna létre azoknak, akik nem tudják megfizetni a mai albérletárakat. A DK azt is biztosítaná, hogy minden tanulmányait befejezett fiatal egyből álláshoz vagy gyakornoki helyhez jusson. Niedermüller Péter Alelnök EP-képviselő DK