Jogerős: Azért rúgtak ki a közmunkából, mert a DK színeiben indultam a választáson

2017.02.17.
unnamed (1) Jogerős: Azért rúgtak ki a közmunkából, mert a DK színeiben indultam a választáson Jogerős bírósági ítéletem van arról, hogy politikai nézeteim miatt veszítettem el a munkahelyem. Korábban egy miskolci önkormányzati cégnél dolgoztam a közmunkások csoportvezetőjeként. Az önkormányzat elégedett volt a munkámmal, mindaddig, amíg 2014-ben el nem indultam az önkormányzati választáson, méghozzá a demokratikus ellenzék közös jelöltjeként, a DK színeiben. Ezek után nem hosszabbították meg a szerződésem. Amikor rákérdeztem ennek az okára, a cégnél elismerték, hogy azért vesztettem el az állásom, mert a DK színeiben indultam a választásom. Ezt hangfelvétellel is tudtam bizonyítani, ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultam. A jogi herce-hurca mostanra ért véget, mára jogerős bírósági ítéletem van arról, hogy a fideszes vezetésű miskolci önkormányzat politikai nézeteim miatt rúgott ki. A történetemnek fontos tanulsága, hogy Magyarország már nem egy szabad ország, ahol szabadon elmondhatjuk a véleményünket. A Fidesz mindenkit el akar hallgattatni, aki nem ért vele egyet, akár olyan pitiáner eszközökkel is, mint egy önkormányzati munkahely megvonása. A Demokratikus Koalíció minden ilyen esetet ki fog vizsgálni az Orbán-kormány bukása után. Nem engedhetjük meg, hogy az embereket a politikai véleményük, világnézetük miatt büntessék. Egyetlen olyan hatalommal való visszaélés sem fog következmények nélkül maradni, ahol valakit a véleményéért szankcionált a Fidesz. Zaveczki Tibor a DK tagja