Ha a Fővárosi Választási Bizottság szerint kevés az érvényes aláírás, választási csalásért fogunk feljelentést tenni

2017.02.17.
14449975644232485_original2 DK: Ha a Fővárosi Választási Bizottság szerint kevés az érvényes aláírás, választási csalásért fogunk feljelentést tenni Most már bizonyos, hogy a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtése révén megvalósul a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás. Egyelőre sem kopasz verőlegények, sem aláírásokat szakmányban érvénytelenítő hivatalnokok nem akadályozták meg az emberek megkérdezését, de ennek a továbbiakban is így kell maradnia. A Demokratikus Koalíció felszólítja a Fideszt és a Fővárosi Választási Bizottságot, hogy eszükbe se jusson megakadályozni a népszavazás kiírását. A DK emlékeztet: a Fővárosi Választási Bizottság elnöke 2010 óta látja el a feladatát, akárcsak az összes fideszes pártkáder. Előre szólunk: ha ez a testület azt fogja mondani, hogy nincs elég érvényes aláírás, a DK választási csalás gyanújával tesz majd feljelentést. A DK szerint az embereknek joguk van dönteni a saját pénzük sorsáról, még akkor is, ha Orbán Viktornak és közpénzből urizáló kormányának ez nem tetszik. Gréczy Zsolt Szóvivő DK