MTI: Biztosítsák újra a 3-as metró utasait!

2016.12.14.
metro DK: biztosítsák újra a 3-as metró utasait! Budapest, 2016. december 14., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció azt követeli Tarlós István főpolgármestertől és a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), hogy újra kössék meg a 3-as metró utasaira vonatkozó, évekkel ezelőtt megszüntetett utasbiztosítást. Gy. Németh Erzsébet szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy 2012-ben készült egy szakértői jelentés, amely szerint minden metrószerelvényben 11 olyan alkatrész van, amely alkalmas akár halálos áldozatokat is követelő tömegkatasztrófát okozni. A vészjósló szakértői jelentés után a BKK felmondta az utasbiztosítási szerződését - tette hozzá a fővárosi képviselő. Úgy tűnik, hogy a fővárosi cég jó előre, már 2012-ben döntött arról, hogy kihúzza magát a felelősség alól, így ma a naponta füstölő 3-as metrón mindenfajta biztosítás nélkül utazik félmillió ember - fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta, hogy a BKK 2012-ben arra hivatkozva mondta fel az utasbiztosítási szerződését, hogy így évente 50 millió forintot tud spórolni. Tarlós István és a fővárosi cég tehát az utasok biztosításán spórol, miközben hagyja, hogy félmillióan utazzanak életveszélyben. Ezzel senki nem fogja elkerülni a felelősségre vonást, ha baj van a metrón, annak börtön lesz a következménye - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet. A DK szerint az utasbiztosítástól függetlenül meg kell kezdeni a 3-as metró felújítását, nem szabad megvárni, hogy bekövetkezzen a tragédia - tette hozzá. bnd \ bpt MTI 2016. december 14., szerda 11:52