MTI: Politikai utasításra léphetett be Magyarországra Pharaon

2016.12.12.
  pharaon-400x240 DK: politikai utasításra léphetett be Magyarországra Pharaon     Budapest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció azt valószínűsíti, hogy nem egy szakmai hiba miatt, hanem feltehetően politikai utasításra léphetett be Magyarországra az Interpol és az FBI által is körözött Ghaith Pharaon. Vadai Ágnes hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a nap folyamán találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, aki mutatott neki egy, a szaúdi férfiról szóló, nyilvános és titkos "dokumentumokból álló, aktának nevezett irathalmazt". Hozzátette, hogy Ghaith Pharaon 2014 végén egy normál és egy üzleti vízumot is kapott, majd később tartózkodási engedélyhez is jutott, annak ellenére, hogy 2015 elején a magyar hatóságok pontosan ismerték a férfi korábbi tevékenységét. A DK alelnöke kitért rá, hogy nemcsak Jordánia tiszteletbeli budapesti konzulja játszott szerepet abban, hogy Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyhez jusson, de testvére, az ammáni Magyar Kereskedőház vezetője is. Hozzátette, hogy rajtuk kívül az akkori ammani magyar nagykövet is ajánlást írt a szaúdi férfi érdekében. A politikus azt mondta, hogy az általa látott dokumentumokat hiányosnak tartja, mert az iratok között nincs olyan feljegyzés, amelyet a Terrorelhárítási Központ készített volna. A független képviselő hangsúlyozta, hogy a TEK felelős a terrorizmus elhárításáért és a miniszterelnök védelméért, a terrorizmus finanszírozásával is meggyanúsított férfi viszont a kormányfő közvetlen közelébe kerülhetett. Az alelnök azt mondta, a papírokból nem derül ki, hogy ki adhatott utasítást arra, hogy a férfi bejuthasson Magyarországra, "de nem nehéz következtetni arra, hogy a legeslegfelső körökről lehet szó". Egy kérdésre válaszolva közölte, az nem szerepel az aktákban, hogy a hatóságok mit vizsgáltak, amikor kiadták Ghaith Pharaonnak a vízumot. bnd \ hgp MTI 2016. december 12., hétfő 14:28