Mik a teendők vészhelyzetben? - A DK tájékoztató kampányt indít az életveszélyes 3-as metróban

2016.11.18.
img_1137 Mik a teendők vészhelyzetben? - A DK tájékoztató kampányt indít az életveszélyes 3-as metróban Tarlós István és a Fidesz az elmúlt 6 évben teljesen elhanyagolta a 3-as metrót, amely mára életveszélyessé vált. A TÜV Rheinland mérnökei már 2012-ben jelezték, hogy a metrókocsik műszaki állapota katasztrofális: minden metrókocsiban van 11 olyan alkatrész, amely több áldozatot követelő, halálos kimenetelű katasztrófát okozhat. A 3-as metró felújítását már régen meg kellett volna kezdeni, a metró utasait ráadásul sem a Főváros, sem a BKK nem készítette fel a vészhelyzetre, amely bármikor bekövetkezhet. A Demokratikus Koalíció tájékoztató kampányt indít a 3-as metróban, és egy akciósorozattal fogja felkészíteni az utasokat minden eshetőségre. Ez nem a mi feladatunk lenne, hanem Tarlós Istváné és a BKK-é. Aggódunk a 3-as metró utasaiért, de ellenzékből ez a legtöbb, amit tehetünk. A DK szerint a metró ügye már régen nem pártpolitika: fél millió ember utazik naponta életveszélyben, az utasok pedig félnek a járaton. A DK nem fogja megvárni, hogy a fideszes komédiából tragédia legyen. Ha csak egyetlen életet is megmenthet az akciónk, akkor már megérte. Senkit sem szeretnénk az akciónkkal megijeszteni, épp ellenkezőleg: a felkészítéssel az utasok biztonságérzetét is szeretnénk növelni. Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselője