Sukoró ügyében is elbukott a koncepciós per – Polt Péter kérjen bocsánatot a politikai okból meghurcoltaktól!

2016.10.26.
sukoro DK: Sukoró ügyében is elbukott a koncepciós per – Polt Péter kérjen bocsánatot a politikai okból meghurcoltaktól! A Szegedi Ítélőtábla másodfokon felmentette Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját és vezérigazgatóját. Ellenük a Gyurcsány Ferenc elleni lejáratókampány részeként indult per Schiffer András feljelentésére a fideszes ügyeket rendre elsikáló legfőbb ügyész hathatós közbenjárásával. A sokadik ügyben derült ki, hogy az Orbán-kormány ártatlanok meghurcolását, koncepciós perek előkészítését és ellenzéki politikusok lejáratását értette „elszámoltatás” alatt. A Sukoró-per ugyanarra a sorsra jutott, mint a Szilvásy György volt titokminiszter ellen indított kémper vagy a Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője ellen indított per - tucatnyi másik mellett. A politikai érintettségű ügyekben az ügyészség váderedményessége a nullához közelít, 20 vádlottból 19-ről az derül ki, hogy ártatlanul, politikai okokból hurcolták meg, hogy befeketítsék a korábbi kormányok tevékenységét. A Demokratikus Koalíció üdvözli a bíróság döntését. A DK felszólítja Polt Pétert, hogy álljon a nyilvánosság elé és kérjen bocsánatot a politikai okból meghurcoltaktól! A DK szerint a legfőbb ügyésznek az Orbán-rendszer bukása után valóban el kell majd számolnia azzal, hogy miért állította az ügyészséget a Fidesz kampánycsapatának szolgálatába, tönkretéve tisztességes emberek hírnevét, karrierjét és életét. Gréczy Zsolt szóvivő DK