MTI:1956 - Gyurcsány: a ma miniszterelnöke élesen szemben áll a forradalom eszméivel

2016.10.23.
img_0869 1956 - Gyurcsány: a ma miniszterelnöke élesen szemben áll a forradalom eszméivel     Budapest, 2016. október 23., vasárnap (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a ma miniszterelnöke élesen szemben áll Nagy Imre és az 1956-os forradalom eszméivel. Gyurcsány Ferenc pártja '56-os megemlékezésén vasárnap Budapesten, az Ötvenhatosok terén úgy fogalmazott: ha Nagy Imre forradalma a szabadság és a demokrácia forradalma volt, "akkor a mai magyar miniszterelnök az ellenforradalom vezetője". "Ha Nagy Imre forradalma a hazát akarta felemelni, akkor, ha a mai miniszterelnök az ő nevére és emlékére, hagyatékára hivatkozik, az ennek a tiszta forradalomnak a bemocskolása, elárulása, maga a pőre blaszfémia" - mondta Gyurcsány Ferenc. Az a miniszterelnök, akinek javaslatára a köztársasági elnök azt az állambiztonsági tisztet lépteti elő, aki 1989-ben azért volt felelős, hogy összegyűjtse az információkat Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt és a temetés időszakában, annak a legalapvetőbb erkölcsi érzéke is megszűnt létezni. "Nem követője, hanem meghazudója és elárulója ennek a forradalomnak" - jelentette ki az ellenzéki politikus. A DK elnöke szerint ma a demokratikus ellenzék pártjai, mozgalmai, támogatói és szavazói vehetik tisztességgel Nagy Imre és mártírtársai nevét ajkukra. Szerinte a ma miniszterelnöke, aki a szabadság és a demokrácia feldúlásában szerzett hírnevet magának, élesen szemben áll Nagy Imre és a forradalom eszméivel. Kiemelte: tisztelettel adóznak 1956 forradalmának és meghajtják fejüket a forradalomban és az azt követően meghurcoltak emléke, különösen a forradalom miniszterelnöke és mártírtársai előtt. A megemlékezés végén a DK elnöke és vezető politikusai koszorút helyeztek el az 1956-osok terén található emlékműnél. (FOTÓ) bog \ bri \ hgp MTI 2016. október 23., vasárnap 12:24