Niedermüller Péter az Európai Bizottsághoz és az OLAF-hoz fordul a tanodapályázatok miatt

2016.10.21.
eu-kep DK: Niedermüller Péter az Európai Bizottsághoz és az OLAF-hoz fordul a tanodapályázatok miatt Az európai parlamenti képviselő azt követően fordul az uniós testülethez és a csalás elleni hivatalhoz, hogy napvilágra került, hogy a hátrányos helyzetű és roma diákok felzárkóztatásával közel egy évtizede foglalkozó szervezetek nem részesültek a tanodák számára kiírt pályázatokból, ugyanakkor egy sor semmilyen referenciával nem rendelkező intézmény kapott ilyen támogatást. Az pedig, hogy a nyertesek között felbukkantak a korábbi botrányos pályázatok haszonélvezői is, és hogy a pályázatírás költségeit rendkívül magasan állapították meg, a korrupció lehetőségét is felveti. A DK alelnöke szerint tovább folytatódik az a gyakorlat, hogy a kormány szemérmetlenül lenyúlja a legelesettebbek, ebben az esetben a szegény gyerekek felzárkóztatására szolgáló uniós forrásokat, és tönkreteszi azokat a civil műhelyeket, amelyek a kormány helyett is sokat tesznek az esélyteremtésért. Az különösen felháborító, hogy egy sor esetben olyan egyházi intézmény kapott támogatást, amelynek nagy szerepe van abban, hogy az adott településen szegregált oktatás alakult ki, és szintén nyertes a botrányos miniszteri támogatással fennmaradt Huszár telepi szegregáló iskola. Miközben Magyarországgal szemben uniós kötelezettségszegési eljárás folyik a roma gyerekek tűrhetetlen szegregációja miatt, a kormány európai pénzzel kívánja legalizálni ezt a gyakorlatot. Ez felháborító és tűrhetetlen. DK sajtóiroda