MTI:Alaptörvény - DK: a Jobbik nem tekinthető többet ellenzéki pártnak

2016.10.18.
img_0809 Alaptörvény - DK: a Jobbik nem tekinthető többet ellenzéki pártnak Budapest, 2016. október 18., kedd (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint nem tekinthető többé ellenzéki pártnak a Jobbik, ha részt vesz az alaptörvény hetedik módosításában. A párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor felhatalmazás nélkül nyújtott be alaptörvény-módosító javaslatot az érvénytelen népszavazás után, a kétharmados többséghez a Fidesznek szüksége van a Jobbikra, Vona Gábor pedig a miniszterelnök segítségére siet. Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor és Vona Gábor Jobbik-elnök kedd délutánra tervezett találkozójával véget ér az az illúzió, hogy a Jobbik ellenzéki párt lenne. Orbán Viktor neve mára láthatóan teljesen egybeforrt a szélsőjobbal, a keddi nap ennek a szövetségnek a megerősítése, a találkozó után a magyar kormányfő le sem tagadhatja, hogy ő az egyetlen szélsőjobboldali miniszterelnök az Európai Unióban - fogalmazottt a szóvivő, aki az egyeztetést "egy polgári köri találkozónak" minősítette és egy koalíció előkészítéseként értékelte. Gréczy Zsolt hozzátette: ha a nép szava semmit sem számít, azt nem demokráciának, hanem önkénynek hívják. A DK továbbra is bojkottálja az Országgyűlést, politikusaik az alaptörvény-módosításában sem vesznek részt. bnd \ bhi MTI 2016. október 18., kedd 12:16