A DK átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait

2016.10.15.

greczy-szolt

DK átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait

Budapest, 2016. október 15., szombat (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait, mivel szerintük hazugság, hogy a magyar választópolgárok 98 százaléka a kormány javaslatával értett volna egyet a népszavazáson - erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt szombaton, miután aktivistáik leragasztották az egyik ilyen óriásplakátot a fővárosi Mexikói úton.

Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Akciójuk indokaként azt mondta: az emberek többsége "hallgatott a demokratikus pártokra", így a DK-ra is és távol maradt a referendumtól. Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazás érvénytelen volt, az Orbán-kormány pedig semmilyen felhatalmazást nem kapott arra, hogy "az alaptörvényt fabrikálja", sem arra, hogy Brüsszelben bármilyen kezdeményezést tegyen az Európai Unióban. DK az ország ezer pontján ragasztja keresztbe "érvénytelen"-felirattal a plakátokat. MTI 2016. október 15., szombat 11:37