Furcsa közbeszerzés Debrecenben

2015.02.19.
A Közgép új konkurenciájának kikiáltott Duna Aszfalt Kft. máris közbeszerzést nyert Debrecenben: 2,7 milliárdért építhet egy fél kilométeres útszakaszt. A híradások szerint Orbán Viktor miniszterelnök által preferált cégek közé sorolt Duna Aszfalt Kft. nyerte meg azt a közbeszerzést, amelynek eredményeként a társaság a debreceni nyugati tehermentesítő kiskörút 530 méteres szakaszának építését bruttó 2,7 milliárd forintért végezheti el. - Azt kérdezzük Debrecen polgármesterétől, hogy a Duna Aszfalt Kft. debreceni győzelme a része-e annak a háborúnak, amit a Fidesz és Orbán Viktor folytat Simicska Lajos ellen? - erre kíváncsi a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni vezetője, Varga Zoltán önkormányzati képviselő. Mint közleményében a DK debreceni politikusa írja: ha valóban szó van a piac sokak szerint maffiamódszereket felvonultató újraosztásáról, akkor a Simicska-érdekeltségek helyett új cégcsoportok fognak nagyon rövid időn belül mesés módon helyzetbe kerülni. Szerinte ennek egyik jele lehet a Duna Aszfalt Kft. debreceni győzelme. Erről Varga Zoltán közölte: ebben az esetben nagyon nehéz lenne a sokak szerint maffiajellegű magyarországi bel- és gazdaságpolitikát követőket meggyőzni arról, hogy a cég győzelme a véletlen, még inkább a rátermettség eredménye volt. A DK politikusa a debreceni városvezetésnek föltette a kérdést: Papp László polgármester milyen garanciát vállal arra, hogy a kivitelezési díj nem lesz a jól bevált debreceni gyakorlat szerint úgynevezett pótmunkákkal, vagy egyéb más módon "felturbózva"? forrás: nol.hu