MTI: Gyurcsány: a DK nem vesz részt tovább a parlament munkájában

2016.10.10.
img_0702 Gyurcsány: a DK nem vesz részt tovább a parlament munkájában     Budapest, 2016. október 10., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői hétfőtől - a kétharmados szavazásokat kivéve - nem vesznek részt a parlament munkájában - jelentette be a párt elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket, egyúttal tudomásul veszik, hogy emiatt elveszítik teljes képviselői tiszteletdíjukat. Az elmúlt napok történései, különösen a népszavazás eredményeinek "elhazudása", a "szemforgató alkotmányozás", az, hogy korábban maga a miniszterelnök rendelte el civil szervezetek törvénytelen vegzálását, végül pedig a Népszabadság politikai indíttatású bezárása nem hagyott más választást - indokolta döntésüket, hozzátéve: ha nem lépnek, akkor a DK is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemeivé válik. Hangsúlyozta, abban nem segíthetnek, hogy helyreálljon a kormány kétharmados többsége, ezért a kétharmados szavazásokon a jövőben is voksolnak majd. Emellett a parlamenten kívüli kötelezettségeiknek, valamint a választópolgárokkal való kapcsolattartás követelményeinek továbbra is eleget tesznek - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc közölte: a DK elnökségének döntéséről vasárnap tájékoztatta Molnár Gyulát, az MSZP és Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét. Kérdésre válaszolva azt mondta, ha egy évig nem vennének részt a parlament munkájában, akkor megszűnne a mandátumuk, ezért ha a következő egy esztendőben nincs kétharmados döntés, akkor egy "technikai jellegű" szavazáson voksolnak majd, hogy ezt elkerüljék. Nagyon régóta vitatkozik a demokratikus ellenzék arról, hogy ott kell hagyni a parlamentet, a DK viszont a mandátum visszaadásával nem ért egyet, ezért választották a kivonulásnak ezt a módját - felelte arra a felvetésre, hogy egy évvel korábbi évértékelő beszédében még azt mondta, hiba lenne kivonulni a parlamentből és ha ezt tenné, nem tudna a választói szemébe nézni. bnd \ bhi \ hgp MTI 2016. október 10., hétfő 13:19