Tudta? Évente egy kistelepülésnyi magyar hal meg kórházi fertőzésben a Fidesz egészségügyet sújtó megszorításai miatt

2016.10.07.
László_Imre_dr DK: Tudta? Évente egy kistelepülésnyi magyar hal meg kórházi fertőzésben a Fidesz egészségügyet sújtó megszorításai miatt Az Országos Tisztiorvosi Hivatal nyilvánosságra hozta a 2015. év kórházi fertőzéseiről szóló jelentését. Az adatok lesújtóak, még mindig több ember hal meg kórházi fertőzésekben, mint közúti balesetben. Ezek az emberek pusztán azért haltak meg, mert betették a lábukat egy magyar kórházba. Tehát tavaly is több száz ember halt meg amiatt, hogy a 6 éve forráskivonással sújtott magyar egészségügyben még az alapvető higiéniára sincs pénz. A jelentés foglalkozik a kézfertőtlenítő-használattal is, az adatok szerint pedig egy átlagos osztályon mindössze naponta egyszer tudnak csak kezet mosni, holott ez minden beavatkozás előtt kötelező lenne. A korábbi kormányok alatt a kórházak azt a célt szolgálták, hogy az emberek gyógyulni járjanak oda, az Orbán-kormány kórházaiban azonban évente egy kistelepülésnyi, egyébként egészséges magyar ember hal meg fertőzésben. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány a felelőse a kórházi fertőzések okozta évi több száz halálesetnek. A DK 6 éve követeli a Fidesztől, hogy ne a magyarok egészségén spóroljon, mégsem emeli meg az egészségügy költségvetési forrásait, évente 70 milliárd forintos kórházi adósságot okozva. A DK szerint az Orbán-kormány bukása utáni Magyarországnak az egészségügy rendbetétele lesz az egyik legfontosabb és legégetőbb feladata. László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője