A paralimpikonok nem érnek kevesebbet az olimpikonoknál – A DK azonos díjazást követel!

2016.09.08.
olahlajos A paralimpikonok nem érnek kevesebbet az olimpikonoknál – A DK azonos díjazást követel! A tegnapi nappal kezdetét vette a 2016. évi riói Paralimpiai Játékok, amelyen Magyarország 43 parasportolóval képviselteti magát. Ez a létszám eddig példa nélküli, hazánk soha nem tudott ennyi sportolóval indulni a paralimpián, a kormány azonban elismerés helyett inkább csökkentette a paralimpikonok érem utáni állami juttatásait. Korábban a Gyurcsány-kormány vezette be, hogy egy paralimpiai érem is pontosan ugyanannyit érjen, mint egy olimpiai, hiszen a parasportolók sem érnek kevesebbet egészséges társaiknál. Az Orbán-kormány ezt eltörölte, azt üzenvén, hogy egy paralimpikon soha nem érhet fel egy olimpikonhoz. A Fidesz parasporthoz való hozzáállását persze már ismerhetjük onnan, hogy Deutsch Tamás barátja, Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnökeként milliókat tehetett zsebre a parasportolóknak szánt pénzekből. Nehéz eldönteni, hogy az a botrány vagy ez a döntés az embertelenebb. A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be azért, hogy a paralimpikonok ismét ugyanazt a juttatás kapják, mint az olimpikonok. A DK szerint hazánknak meg kell becsülnie azokat, akiket már parasportolói karrierjük előtt is kihívás elé állított az élet, mégis voltak olyan erősek, hogy a világ legjobbjai közé küzdjék magukat. Oláh Lajos Országgyűlési képviselő DK