DK: Eltünteti a Fidesz a törvénytelen földprivatizáció nyomait

2016.09.07.
SONY DSC DK: Eltünteti a Fidesz a törvénytelen földprivatizáció nyomait Az állami földek 2015-ben meghirdetett értékesítésének befejeztével a Fidesz megkezdte a földrablás nyomainak eltüntetését, s a jövőbeni ellenőrzések ellehetetlenítését. Egy most benyújtott salátatörvényben javasoltak szerint a kormány tervbe vette a Nemzeti Földalap megyei szervezeti egységeinek a felszámolását. Ez nyilvánvalóan azt célozza, hogy tovább erősödjön a hatalom által minden eszközzel erőltetett túlközpontosítás, másrészt felmerül az a gyanú is, hogy a területi egységek megszüntetésével könnyebb lehet a most befejezett földprivatizáció törvénytelen, vagy legalábbis gyanús elemeinek, a vonatkozó iratoknak az eltüntetése. Egy másik, szintén elfogadhatatlan változtatási javaslat az Földalap ellenőrző bizottságának a felszámolása, s ezeknek a feladatoknak az ÁSZ részére történő átadása. A tervezett lépés súlyosan lehetetlenné teszi az Földalap működésének nyilvános kontrollját, széles kaput tár a további törvénytelenségek elleplezése előtt. A Demokratikus Koalíció tiltakozik az újabb törvénytelenség ellen, s a kormányváltás után a Sokak Magyarországában nem csak a törvénysértő földrablást fogja felülvizsgálni, hanem a felelősségre vonással együtt a törvényességi kontroll intézményeit is helyre fogja állítani.
  1. Kemény Ádám
a DK agrárpolitikai kabinetjének vezetője