Kvótareferendum - Gyurcsány: Orbán két politikai hasznot remél a népszavazástól

2016.09.05.
gyf Kvótareferendum - Gyurcsány: Orbán két politikai hasznot remél a népszavazástól     Budapest, 2016. szeptember 5., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök két nagy politikai hasznot remél az október 2-i kvótareferendumtól. Egyrészt tovább akarja fokozni az európai együttműködéssel kapcsolatos kételyeket, másrészt a népszavazást - annak sikere esetén - saját politikájának az igazolására fogja felhasználni. Gyurcsány Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a távolmaradás mellett kampányoló pártjuk a plakátok, a választási videók és a kampánydal mellett több száz település, összességében mintegy 1700 helyszínére fog kitelepülni. Úgy fogalmazott: minden a szavazók és a DK politikusai között elhangzó mondat minden találkozás annak az esélyét növeli, hogy "el lehet buktatni, meg lehet állítani ezt a történelemmel játszódó hazugságot". Gyurcsány Ferenc azt is kiemelte, hogy Magyarország bizonyos értelemben már döntött, amikor a kormányfő február 20-án áldását adta arra az európai tanácsi határozatra, amelyik lényegében tudomásul vette a belügyminiszterek tanácsának korábbi döntését, hogy Magyarország is részt vesz a menekültek első szétosztásában. Hozzátette, az elmúlt két évben a kormány döntése értelmében 1260 embert telepítettek le Magyarországon. Azoknak, akiknek elegük van mindabból, ami az utóbbi hat évben történt, nem szabad megengedniük, hogy a miniszterelnök önmaga igazolását lássa egy esetleges politikai sikerben - fogalmazott. bnd \ bil \ bdó MTI 2016. szeptember 5., hétfő 17:05