Trump destabilizálná Európát

2016.07.25.
00000 DK: Trump destabilizálná Európát Budapest, 2016. július 25., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy Donald Trump megválasztása esetén destabilizálná Európát, ezért a párt szerint Magyarország számára sem mindegy, hogy kit választanak meg amerikai elnöknek. A DK külügyi kabinetvezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarország csak veszthet azzal, ha Európa gyengül, a DK pedig "nem kér" a republikánus jelöltből. Ara- Kovács Attila úgy fogalmazott, azt nem lepte meg őket, hogy eközben viszont "Orbán Viktor coming outja Trumppal kapcsolatban megtörtént Tusnádfürdőn". A magyar miniszterelnök legutóbbi washingtoni útja óta ugyanis a Fidesz egyre több tagja próbálja azt közvetíteni a republikánus párt felé, hogy amit Donald Trump mond, azt Orbán Viktor már 15 éve mondja - folytatta. A demokrata Hillary Clinton megválasztása egy nagyobb tragédiával érne fel Orbán Viktor és a Fidesz számára - jelentette ki. Hozzátette, hogy a demokrata elnökjelölt 2011-ben külügyminiszterként már küldött egy levelet a kormányfőnek, amelyben 12 pontban foglalta össze, hogy mit nem helyeselnek a Fidesz politikájában. Azt is kiemelte, hogy másfél évvel később Eleni Tsakopoulos Kounalakis, akkori amerikai nagykövet pedig egy szóbeli jegyzéket adott át. bnd \ bdó MTI 2016. július 25., hétfő 12:35