A török elnök puccsa sikerrel járt

2016.07.19.
00000 A török elnök puccsa sikerrel járt  Július 15-én a török hadsereg egy kisebb csoportja államcsínyt-kísérletet hajtott végre Recep Tayyip Erdoğan államfő rendszere ellen. Az államcsíny elbukott. Ezt követően a török kormány puccsot hajtott végre saját népe és a demokratikus intézmények maradványai ellen. A puccs sikerült: máris ezrek ülnek börtönben, mintegy tízezer ember került utcára az igazságszolgáltatásból, a belügyi szervektől, a független médiumoktól. Többségüknek nyilvánvalóan semmilyen köze sem volt a július 15-i eseményekhez, mindössze az autokratikus törekvésekkel, a kormányzati korrupcióval és az iszlamizációval nem értettek egyet.   Törökországban megszűnt az emberi jogok érvénye, a kormánypropaganda pedig igyekszik legfőbb ellenségként a nyugati demokráciák nyitott társadalmait feltüntetni. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor kormánya azonnal Erdoğan pártjára állt.   A DK álláspontja szerint sem jövendő uniós partnernek, sem pedig megbízható NATO-szövetségesnek nem tekinthető egy olyan kormány, mely népével szemben visel háborút. Az Európai Uniónak és a nemzetközi élet demokratikus intézményeinek mielőbb olyan egyértelmű állásfoglalást kell kiadniuk, melyben elhatárolódnak a törökországi megtolásoktól, s megtesznek mindent, hogy a török polgárok maradéktalanul visszakapják jogaikat.   Ara-Kovács Attila A DK elnökségének tagja, a Külügyi Kabinet vezetője