Hivatalból induljon vizsgálat a milliárdos röntgen-mutyi miatt!

2016.07.15.
IMG_8076 DK: Hivatalból induljon vizsgálat a milliárdos röntgen-mutyi miatt! A kormány korábban elismerte, hogy 2015-ben 300 db röntgengép beszerzéséről döntött, azóta azonban folyamatosan titkolózik. Hiába írja elő törvény az adatok hozzáférhetőségét, továbbra is titkolják, hogy egy-egy kórház mennyi és milyen berendezéshez jutott. Azt sem tudjuk, hogy miként kerülhetett két teljesen egyforma gép az egyik kórházban 60, míg a másikban 210 millió forintba. A fejlesztési minisztérium 3 hónap alatt sem tudta összeszedni a 38 milliárd forintért beszerzett röntgengépek pontos helyét és darabszámát. A nagy titkolózás közepette a kormány ráadásul megszüntette azt a szervezetet, amelynek az engedélyére lenne szükség a gépek üzembe helyezéséhez, továbbá olyan gépek beszerelésére is adott ki teljesítési igazolást és fizetett ki milliárdokat, amelyek még a dobozukban állnak. A kalocsai kórházban még az az épület sem készült el, ahol az egyik röntgen „papíron” már működik. A Demokratikus Koalíció azonnali válaszokat vár az ügyben Lázár János közbeszerzésekért is felelős Miniszterelnökséget vezető minisztertől, és Seszták Miklós fejlesztési minisztertől, a pályázati kiírójától. A DK szerint szégyen, hogy az egészségügy összeomlása közben a kormány túlárazott beszerzéseket végez, hogy barátoknak juttathassa az EU-s milliárdokat. A DK követeli, hogy hivatalból induljon vizsgálati eljárás, mert a kormány üzembe sem állítható berendezésekre fizetett ki támogatási pénzeket! Varju László Alelnök DK