DK: Tarlós szüntesse meg a fővárosi közbeszerzésekre létrehozott céget!

2016.07.07.
FullSizeRender DK: Tarlós szüntesse meg a fővárosi közbeszerzésekre létrehozott céget! A Főváros tavaly az összes budapesti közbeszerzés lebonyolítását egyetlen cégbe szervezte ki, hogy a teljes, fővárosiak 300 milliárd forintját ez a cég oszthassa szét. Azóta kiderült, hogy a céget az az ügyvédi iroda képviselte a cégbíróságon, amely korábban a Habony Árpádhoz köthető médiabirodalom egyik internetes lapját is bejegyeztette, valamint Rogán Antal polgármestersége idején a belváros önkormányzati cégeinek dolgozott, továbbá részt vesz a letelepedési-kötvénybizniszben is. A Rogán-Habony tandem tehát begurult a Fővárosba és igényt tartana az összes budapesti közbeszerzési pénzre. Tarlós István ma végre megszólalt az ügyben és eltiltotta a fővárosi közbeszerzési céget a Rogánhoz és Habonyhoz köthető ügyvédi irodával történő együttműködéstől. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy Tarlós István legalább nyomokban tartalmaz még felelős főpolgármestert, ez az eltiltás azonban nem jelent garanciát arra, hogy végül nem a fideszes gazdasági körök utalják majd maguknak a budapesti közbeszerzési pénzeket. A Demokratikus Koalíció azt követeli Tarlós Istvántól, hogy szüntesse meg a közbeszerzések lebonyolítására létrehozott céget, mert az a korrupció melegágya! A DK szerint a közbeszerzéseket azoknak a fővárosi cégeknek kell lebonyolítaniuk, amelyek a felelősséget is viselik, egy központi cég csak a Fidesz gazdasági háttérhatalmát látná el újabb százmilliárdokkal. Gy. Németh Erzsébet A DK fővárosi képviselője