Fejezze be a kormány a középiskolák tönkretételét!

2016.07.04.
  nieder Fejezze be a kormány a középiskolák tönkretételét! Palkovics László mai interjújából világossá vált, hogy az oktatási kormányzatnak fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Azon túl, hogy az oktatási államtitkár továbbra is lelkesen védelmezi a KLIK-et, és visszautasítja a szakszervezettekkel és az önkormánytatokkal való érdemi tárgyalást, az is kiderül, mit terveznek a középiskolákban. E szerint szeptembertől már egy új „integrált természettudományos tárgyat” fognak tanítania szakközépiskolákban, amelyeket a kormány önkényesen szakgimnáziummá keresztelt át. A tantárgy kidolgozását a tanároknak kellene megoldaniuk - két hónap alatt, a nyári szünetben. Ez teljes szakmai képtelenség. Egy tantárgy kidolgozása és bevezetése évek fejlesztő munkáját igényli, amit az új tananyagok kipróbálása, bevezetése és a szükséges továbbképzések követnek. A vesztesek peresze ezúttal is a diákok lesznek, akik elvesztik a megfelelő természettudományos oktatást és ezzel a továbbtanulás lehetőségét. A Demokratikus Koalíció felszólítja kormányt, hogy azonnal függessze fel a szakközépiskolákat tönkre tevő terveit, és szabaduljon meg az alkalmatlanságát szakmai, politikai és erkölcsi értelemben egyaránt számos alkalommal bizonyító Balog minisztertől és Palkovics államtitkártól. Azt javasoljuk, hogy a természettudományos oktatás átalakításáról kezdődjön érdemi vita az a szakmai szervezetek, a tudományos közösség, a pedagógusok és az iskolák képviselőivel.   Niedermüller Péter EP képviselő, a DK alelnöke