Rogán húzza az időt, előbb is kiderülhetne, hogy kapott-e 10 milliót Portiktól

2016.06.22.

Rogán húzza az időt, előbb is kiderülhetne, hogy kapott-e 10 milliót Portiktól

A Magyar Nemzet szerint Rogán Antal rendőrségi feljelentést tett Portik Tamás ellen hamis tanúzásért. A feljelentés nyomán kiderülhet, hogy Portik Tamás valóban adott-e 10 millió forintot Rogán Antalnak, a szabályok szerint azonban csak akkor, ha a jelenlegi per már jogerősen lezárult. Ez pedig akár évekig is eltarthat.

A DK korábban nem véletlenül követelte azt Rogán Antaltól, hogy a bíróságnál kezdeményezze a hamis tanúzás miatti eljárás megindítását, ez esetben ugyanis nem kellene várni a jelenlegi per végéig. Ebben az esetben akár pár hónapon belül is kiderülhetett volna az igazság. Rogán Antal tehát a személyes politikai érdekeit szem előtt tartva szánt szándékkal jogi analfabétaként járt el, hogy akár még évek is elteljenek, mire megindul a nyomozás Portik szavai kapcsán. Ez egy átlátszó kísérlet arra, hogy még sokáig ne tudhassuk meg, Rogán kapott-e 10 millió forintot egy bűnözőtől egy önkormányzati ingatlan áron aluli értékbecsléséért.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy Rogán Antal szándékosan húzza az időt egy őt érintő súlyos korrupciógyanús ügyben. A DK szerint ha Rogánnak nem lenne félnivalója Portik tanúvallomásával kapcsolatban, akkor hozzájárult volna a nyomozás mielőbbi megindításához.

Kerék-Bárczy Szabolcs

elnökségi tag

DK