Orbán az ügyészek előtt építette tovább a diktatúrát

2016.06.10.
14449975644232485_original DK: Orbán az ügyészek előtt építette tovább a diktatúrát
Amikor Orbán Viktor arról beszélt az ügyészek előtt, hogy "ne törődjenek a politikai támadásokkal" "és csak a rend számít", az nyílt meghirdetése a diktatúra további építésének. A Fidesz elnöke ezzel azt mondta, hogy a hatalom számít az ügyészek lojalitására, hogy a jövőben sem indul nyomozás kormánypárti politikusok ellen tett feljelentések kapcsán. A rend záloga a vádhatóság által biztosított nyugalom és csend, hiszen nem szabad megzavarni az intézményesített lopást, a teljes politikai és erkölcsi züllést, amelynek egyik megjelenése a legfőbb ügyész gazdagodása és családi beépülése a jegybanki korrupcióba.
Ugyanakkor Orbán szavai konkrét fenyegetést is jelentenek mindazok számára, akik nem ilyen országot akarnak, hanem a szabadságban, a demokráciában, a szolidaritásban hisznek. Ők számíthatnak a politikai támadásokkal mit sem törődő - de a rend nevében fellépő - ügyészek érdeklődésére. Lesz nyomozás, házkutatás, a terrortörvény felhatalmazásával telefonok és bankszámlák megfigyelése.
A Demokratikus Koalíció tudatja mindenkivel, hogy nem fél, és továbbra is az Orbán-rezsim legádázabb ellenfele lesz. A kormányváltás után pedig minden eltussolt feljelentés ügyében szükséges lesz a nyomozás megindítása, a számonkérés, amely alól az ügyészség kollaboráns vezetői és tagjai sem vonhatják ki magukat.
Gréczy Zsolt
szóvivő
DK