Az ügyészség tussolhatja el a kitiltási botrányhoz vezető korrupciós ügyet – Polt Péterhez fordulunk

2016.06.08.
IMG_8939 DK: Az ügyészség tussolhatja el a kitiltási botrányhoz vezető korrupciós ügyet – Polt Péterhez fordulunk A Fővárosi Törvényszék tegnap tárgyalta a kitiltási botrányt kirobbantó korrupciós ügyet. A történet szerint az egyik kitiltott azt mondta egy amerikai étolajgyártó cégnek, hogy ha fizetnek két milliárd forintot, csökkentik az étolaj áfáját. Az ügyészség szerint a férfi valójában nem is tudta volna elintézni az áfa-csökkentést, ezért nem is nyomoztak megbízó után, a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítéletében viszont megállapította: vesztegetés történt és a vádlott mögött áll valaki, csak ezt az ügyészség elmulasztotta vizsgálni. A tanúként meghallgatott személy szerint az ügyben a Fidesz stratégiai központja, a Századvég a bűnös, a tegnapi tárgyaláson el is mondta, hogy „az összeget a Századvégnél tanulmányokra, rendezvényekre kellett volna költeni”. Ha igaz, amit mond, akkor a milliárdos korrupciós ügyben a Századvég és az adóhatóság, tehát közvetlenül az Orbán-kormány lehet az érintett. A Demokratikus Koalíció szerint kiderült, hogy Polt Péter legfőbb ügyész a kitiltási botrányt kiváltó korrupciós ügy eltussolására tehetett kísérletet. A DK szerint az a legfőbb ügyész, aki kormányközeli bűnözők védelmében bűnöket tussolhat el, maga is bűnözővé válik. A DK követeli, hogy Polt Péter saját hatáskörben terjessze ki a nyomozást a vesztegetés felbujtóira és egészítse ki a vádiratot! A DK írásbeli kérdéssel fordul a legfőbb ügyészhez. Gréczy Zsolt Szóvivő DK