Mulaszt az OEP a rákos betegekkel szemben

2016.06.02.
olah DK: Mulaszt az OEP a rákos betegekkel szemben A Demokratikus Koalíció néhány héttel ezelőtt feljelentést tett az Országos Egészségpénztár ellen, mert a rákos betegek bizonyos extra gyógyszereinek finanszírozásáról késve, sokszor a határidők lejárta után dönt, vagy kér kiegészítő információkat, eközben halálos betegek nem tudnak hozzájutni életmentő, vagy életet hosszabbító gyógyszerekhez. Az ügyészség visszautasította a feljelentést, mondván, az OEP munkatársai a betegség és a gyógykezelés kapcsán nem tartozik a foglalkoztatási szabályok alá. Ugyanakkor a DK álláspontja szerint az OEP folyamatos mulasztásaival valóban veszélyezteti emberek ezreinek életét. A jogszabályok alapján január 1-től a rákos betegek elektronikusan is benyújthatnák kérelmeiket, de az OEP ezt jelenleg is papíron kéri, honlapjukon is ehhez adnak útmutatót. A papíralapú ügyintézés hosszadalmas, a kérelem el is veszhet a postai forgalomban, tehát az OEP a jogszabályokat be nem tartó és lassú ügyintézéssel mégis csak megvalósítja a gyakran halálos betegek veszélyeztetését, akik így nem tudnak idejében gyógyszereikhez jutni. A DK ezért az OEP-hez fordul, hogy indítsák el a számukra amúgy is előírt elektronikus ügyintézést, mert ez a betegek érdeke. Ne haljanak meg azért magyarok, mert a kormány egyik intézménye lassú és körülményes. Oláh Lajos országgyűlési képviselő, DK