DK: Kezdeményezzük a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását – Lázár János mutassa be a Soros-vádak bizonyítékait!

2016.05.25.
VadaiÁgnes_Nem mosolyog DK: Kezdeményezzük a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását – Lázár János mutassa be a Soros-vádak bizonyítékait! Az ország 6 éve tartó folyamatos összeomlására a Fidesz lassan már semmi mást nem tud felhozni, csak hogy Soros György és háttérhatalma akadályozza meg a Orbán-kormányt szent céljai elérésében. Lázár János mára odáig jutott a fantazmagórikus történetírásban, hogy „minden ellenzékhez köthető szervezetet Soros György finanszíroz”. Szerinte vannak erre bizonyítékok is, csak hát a Fidesz hirtelen olyan nagyon jogállamivá vált, hogy azokat nem hozhatja nyilvánosságra, mert nem publikusak. Ha persze bármi ilyenről tudomása lenne a kormánynak, már a Magyar Időktől a köztévén át Habony Árpád médiabirodalmáig erről szólna minden kormánypárti sajtótermék, arról nem is beszélve, hogy talán még a készenléti rendőrséget is bevetnék a civil szervezetek irodáinak elfoglalására. Így, hogy nincs bizonyíték, Lázár inkább a titkosszolgálatok mögé bújik; ügyetlen blöffel fedezve a kormányzati hazugságot. A Demokratikus Koalíció a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezi, hogy Lázár János bemutathassa a vádaskodása bizonyítékait. Ha a Fidesz nem támogatja a bizottság összehívását, azzal elismeri, hogy Lázár János hazug lejáratókampányt folytat az ellenzék és a civil szféra ellen. Vadai Ágnes Alelnök Demokratikus Koalíció