A Fidesz kiárusíthatta a VII. kerületet is – Tarlós István is tudott az ingatlanpanamáról?

2016.05.25.

Gy. Németh

A Fidesz kiárusíthatta a VII. kerületet is – Tarlós István is tudott az ingatlanpanamáról?

Az Átlátszónak adott interjút az a volt köztisztviselő, akit azért rúgtak ki a Főpolgármesteri Hivataltól, mert felhívta a figyelmet a VII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok filléres kiárusítására.

A kirúgott jogász elmondása szerint a recept ugyanaz volt, mint Rogán Antal ingatlanpanamájánál: az önkormányzat 70 százalékos kedvezményt ad a haveri vevőknek, akik a pár millió forintért megszerzett lakást végül tízmilliókért adják tovább. Az önkormányzatot így lakásonként több tízmilliós kár éri, amit a hatalom kegyeltjei tehetnek zsebre. A kirúgott köztisztviselő azt is elmondta, hogy miként díjazza a Főpolgármesteri Hivatal a közvagyon szétosztogatását ellenvetés és visszakérdezés nélkül lepapírozó hivatalnokokat: Tarlós István saját hatáskörben oszt pénzjutalmat a szerviliseknek, míg a lopás ellen felszólalók akár órák alatt elveszíthetik a munkájukat.

A Demokratikus Koalíció azonnali vizsgálatot és feljelentést követel Tarlós István főpolgármestertől és Vattamány Zsolt VII. kerületi fideszes polgármestertől, különben a DK a továbbiakban az ingatlanpanama kitervelőiként és elkövetőiként tekint rájuk. A DK szerint szégyen, hogy a Fidesz az V. kerület után a VII. kerületet is haveroknak árusítja ki. A DK elvárja a főpolgármestertől, hogy nyilvánosan válaszoljon arra a kérdésre: tudott-e a VII. kerületi ingatlanpanamáról?

Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselője