Gyurcsány Ferenc határozati javaslatot nyújtott be azért, hogy a sajtó szabadon dolgozhasson a parlamentben

2016.04.28.
12715632_945472098876538_3236043036428064985_n Gyurcsány Ferenc határozati javaslatot nyújtott be azért, hogy a sajtó szabadon dolgozhasson a parlamentben Kövér László házelnök a hét elején több újságírót is kitiltott a parlamentből, amiért meg merték kérdezni a fideszes politikusokat a több tíz milliárd forint közpénzt érintő MNB-botrányról. A kitiltás hivatkozási alapja persze az volt, hogy az újságírók nem tartották be a parlamenti sajtó munkájára vonatkozó betarthatatlan szabályokat, amelyek szerint az egész országházból csak két szűk folyosón forgathatnának. Az Orbán-kormány mindent megtett az elmúlt 6 évben, hogy megakadályozza a magyar állampolgárok tájékoztatását, ennek a része volt a sajtó fokozatos kiszorítása a parlamentből. A magyarok pénzét saját rokonaiknak és barátaiknak juttató fideszes politikusoknak már egyre kevesebbszer kell lapítva menekülniük a sajtó elől, sőt akár el is kerülhetik az országház sajtó által is használt részeit. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány szánt szándékkal akadályozza a sajtó még független részének munkáját, és a magyar állampolgárok hiteles tájékoztatását. Gyurcsány Ferenc a mai napon országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be azért, hogy az újságírók szabadon dolgozhassanak a parlamentben. Már csak az Orbán-kormányon múlik, hogy a továbbiakban is pártállamként, vagy legalább a demokratikus működés látszatára adó kormányként kíván-e működni. DK Sajtóiroda