Több százezerrel nőtt a szegények száma – Szociális katasztrófát hozott az elmúlt 6 év

2016.04.20.
03-05-d0001DFA1b627cabe08a6 DK: Több százezerrel nőtt a szegények száma – Szociális katasztrófát hozott az elmúlt 6 év Ahogy azt sejteni lehetett, nem véletlenül jelentette be tavaly a Központi Statisztikai Hivatal, hogy a továbbiakban nem számítja ki a létminimumot. A Policy Agenda számításai szerint ugyanis ma már a magyarok 41,5 százaléka, több, mint négy millió ember él a létminimum alatt. A magyarok közel fele tehát kevesebb pénzből él, mint amennyiből egyébként emberséges körülmények között ma meg lehet élni Magyarországon. A szégyen számait csak elodázni tudta az Orbán-kormány, eltitkolni nem. A felszámolt szociális háló, a közmunkával törvényesített éhbérért történő dolgoztatás, az évente megjelenő újabb és újabb különadók és a mérhetetlen korrupció oda vezettek, hogy a magyarokat Európa nyomorgóiként tartják számon. Míg a fideszes kevesek kiskirályként élik fel a hazánknak szánt EU-s milliárdokat, az adófizető sokak már annyit sem keresnek, amennyiből emberhez méltóan tudnának élni. Az elmúlt hat év Európa nyomornegyedévé tette hazánkat. A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy nemzetinek és kereszténynek nevezi magát az a kormány, amely a saját népét tette földönfutóvá az elmúlt 6 évben. A DK szerint a már bekövetkezett szociális katasztrófa felszámolását az Orbán-rendszer bukása után lehet megkezdeni. A DK által képviselt Sokak Magyarországán mindenki bérét addig kell évente, fokozatosan emelni, amíg az el nem éri legalább a létminimum összegét. Molnár Csaba ügyvezető alelnök DK