Az EU vizsgálja ki a gyanús egészségügyi beszerzéseket!

2016.04.13.
IMG_8076MTI: DK: az EU vizsgálja ki a gyanús egészségügyi beszerzéseket! Budapest, 2016. április 13., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció az Európai Uniót kéri fel azon egészségügyi beszerzések vizsgálatára, amelyek ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt versenyfelügyeleti eljárást indított több egészségügyi cég ellen. A párt alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az egyes, főleg röntgengépek beszerzésére kiírt pályázatokon jellemzően csak egy cég indult és a kiírásokat általában közvetítő cégek és nem a gyártók nyerték el. A 25 eljárás összességében nettó kilencmilliárd forintról szól, de a DK által megszerzett információk alapján jelentős volt a túlárazás, mert a beszerzések értéke körülbelül 4-4,5 milliárd forint - emelte ki. Varju László kijelentette: kormány már nem csak az oktatásból, hanem az egészségügyből is kilopja a pénzt. Az európai hatóságoknak kell kivizsgálniuk, hogy "mennyi egészségügyre szánt pénz tűnt el fideszes zsebekben" - tette hozzá. A független képviselő kérdéssel fordul Lázár János Miniszterelnökséget vezető és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterekhez, akiktől arra vár választ, mi indokolta, hogy kiírásonként "egyetlen pályázóval foglalkoztak" és nem biztosítottak lehetőséget arra, hogy "nyílt versenyben lehessen a beszállítást elvégezni". Hozzátette, a két minisztertől azt is elvárják, hogy hozzák nyilvánosságra azt a listát is, hogy mely kórházak mely cégekkel kötöttek szerződést. Az alelnök kijelentette: véleményük szerint az ügy túlmutat a kartellgyanún, ezért a hatóságoknak a korrupció gyanúját is vizsgálniuk kell. A képviselőnek feltették a kérdést, hogy a GVH közleménye szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Erre válaszul azt felelte, az utóbbi napokban kiszivárgó információk alapján egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy együttműködés alakult ki kórházak, kórházi vezetők, szállítók és közbenső cégek között, és ez "ezt a gyanút felveti". Azokra a kérdésekre, hogy az ügyhöz hogyan kapcsolódhatnak az általa említett tárcák, illetve a Fidesz, azt válaszolta: vélelmezi, hogy amennyiben Lázár János nyilvánosságra hozza az általuk kért szerződéseket, akkor azok alapján be lehet majd mutatni az egyértelmű túlárazottságot. Hozzátette, azt is vélelmezi, hogy a közreműködő cégek "Fidesz-közeli vállalkozások is lehetnek". MTI 2016. április 13., szerda 11:49