Az alapítványok helyett már a cégeken keresztül titkolózna a jegybank – Matolcsy számoljon el a közpénzzel!

2016.04.12.
FullSizeRender (2) DK: Az alapítványok helyett már a cégeken keresztül titkolózna a jegybank – Matolcsy számoljon el a közpénzzel! A Világgazdaság számolt be arról, hogy a jegybanktörvény átalakított módosítása szerint az MNB – ha az alapítványokon keresztül már nem is – a cégeivel titkolná el az elköltött közpénzeket, üzleti titokra hivatkozva. Az Alkotmánybíróság ugyanis csak az alapítványokban lévő pénzről mondta ki, hogy nem veszítheti el „közvagyon jellegét”, azt nem, hogy ez a cégekben lévő pénzre is érvényes lenne. Jellemző az elmúlt 6 év kormányzására, hogy a Fidesz jogászkodással és apró betűs szövegekkel veri át a magyarokat. Hiába vált hivatalosan is alkotmányellenessé a jegybank vagyonának ellopása, Matolcsy György megtalálta a jogi kiskaput a titkolózásra. A kevesek ezzel ismét azt a pénzt költhetik titokban wellness-bunkerre és borozóra, amelyekből a sokak iskoláinak és kórházainak kellene épülnie. A Demokratikus Koalíció azt követeli Matolcsy Györgytől, hogy számoljon el a jegybanki közpénzzel! A DK szerint a jegybankelnöknek inkább a gyenge forintot kellene pátyolgatnia ahelyett, hogy megint a magyarok pénzének eltüntetéséhez keresi a jogi kiskapukat. A DK azt a Sokak Magyarországát fogja felépíteni az Orbán-kormány bukása után, ahol a kevesek nem titkolhatják el, hogy mire költötték a sokak pénzét. Molnár Csaba Ügyvezető alelnök Demokratikus Koalíció