Vasárnapi pihenőnap - A DK saját személyes győzelmének is tekinti a tiltás feloldását,

2016.04.11.
IMG_8523 Vasárnapi pihenőnap - A DK saját személyes győzelmének is tekinti a tiltás feloldását, Budapest, 2016. április 11., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) azt szorgalmazza, hogy az Országgyűlés a lehető leghamarabb szavazzon a vasárnapi boltzár feloldásáról és az azt követő héten már nyithassanak ki a boltok. Gréczy Zsolt szóvivő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Orbán-kormány vereséget szenvedett a vasárnapi boltzár ügyében és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentése a vereség beismerése. Az ellenzéki politikus úgy értékelte, a miniszter indokai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, mert a számok is azt igazolják, hogy nem volt helyes bevezetni a boltzárat. Több ezren veszítették el az állásukat, több milliárd adóbevétel esett ki azért, mert a határok mentén lakók külföldre jártak vásárolni - mondta. A DK saját személyes győzelmének is tekinti a tiltás feloldását, mert ők nyújtották be az ügyben az első népszavazási kezdeményezést - tette hozzá Gréczy Zsolt. Rogán Antal a hétfői kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kabinet a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozás visszavonását javasolja a a parlamentnek. A tárcavezető a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. A DK hétfőn minden képviselő parlamenti ülőhelyére kitett egy ívet, hogy az érintettek nyilatkozzanak offshore-ügyekben való érintettségükről - tudatta a párt alelnöke, Varju László. MTI 2016. április 11., hétfő 12:55