A DK uniós vizsgálatot kezdeményez az Elios Zrt. ügyében

2016.03.31.
IMG_7848 A DK uniós vizsgálatot kezdeményez az Elios Zrt. ügyében     Budapest, 2016. március 31., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) európai uniós vizsgálatot kezdeményez olyan korábbi közbeszerzések miatt, amelyeket az Elios Zrt. nyert el. Gréczy Zsolt pártszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyben az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságához fordulnak. Az ellenzéki politikus indoklásként arról beszélt, hogy pártjuk tudomása szerint az EU a korábban befagyasztott körülbelül ötven milliárd forintnyi uniós támogatás után újabb forrásokat készül visszatartani, méghozzá az Elios Zrt. - amelynek Gréczy Zsolt szavai szerint Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje is tulajdonosa volt - "korrupciógyanús pályázatai miatt". A döntés, a párt tudomása szerint, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pénzeit érintené - közölte Gréczy Zsolt. A KEOP forrásai, a hétéves finanszírozási időszakra vetítve, meghaladják az 1200 milliárd forintot - emelte ki a szóvivő, de arra a kérdésre nem tudott pontos választ adni, hogy egy esetleges határozat ebből mekkora összeget érinthetne. Kijelentette: a brüsszeli döntéshozók figyelmét felkelthette, hogy az érintett pályázatok jelentős részén csak az Elios Zrt. indult el, és "a cégre szabhatták a pályázati kiírásokat". A pályázatok kivitelezése pedig "több magyar várost is sötétbe borított", a "csapnivaló munka után" mégis kifizették a pénzt - tette hozzá a szóvivő. bnd \ bki \ gkp MTI 2016. március 31., csütörtök 13:47