Még Ádernek is sok volt a lakáslottó – Nem lesz nemzeti pilótajáték?

2016.03.24.
IMG_7911 DK: Még Ádernek is sok volt a lakáslottó – Nem lesz nemzeti pilótajáték? Még Áder János köztársasági elnöknek is sok volt a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek terve, ezért visszadobta Rogán Antal törvényét. Az általában masszív pártkatonaként viselkedő köztársasági elnök márpedig tényleg csak akkor nem ír alá egyből egy törvényt, ha azzal súlyos gondok vannak. Legutóbb az volt ilyen, hogy az MNB közpénze elveszítette volna „közvagyon jellegét”. Rogán Antal már korábbi munkássága során is rendkívül értett ahhoz, hogyan kell a gazdag ismerősöket olcsón lakáshoz juttatni a közvagyon kárára. A NOK tervezete szerint a lakáslottón is a gazdagok jutnának előbb lakáshoz, ráadásul semmi sem garantálná a lakáslottóba fektetők pénzének biztonságát. Ahogy a Quaestor-botrányban, itt is fideszes cégek tűnhetnének el a messzeségben a magyar emberek nehezen megkeresett pénzével. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormánynak vissza kell vonnia a NOK tervét. A DK szerint felháborító, hogy az Orbán-kormány a Quaestor-botrány után újabb fideszes pilótajátékot építene, immáron közpénzből. A DK által képviselt Sokak Magyarországán a törvényhozás a sokak védelméről fog szólni, nem pedig a kifosztásukról. Oláh Lajos országgyűlési képviselő DK