Brüsszeli robbantások - Vadai: a DK mélységesen elítéli az erőszakot

2016.03.22.
VadaiÁgnes_Nem mosolyog Brüsszeli robbantások - Vadai: a DK mélységesen elítéli az erőszakot Budapest, 2016. március 22., kedd (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) mélységesen elítél minden erőszakot, terrortámadást - szögezte le Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának DK-s tagja a testület keddi, zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A DK-s politikus elmondta: zárt ülésén a bizottság tájékoztatást kapott a terrorfokozat megemeléséről is. Ennek jeleit Budapesten és más városokban is tapasztalhatják majd az emberek - tette hozzá. Vadai Ágnes azt mondta: még a honvédelmi bizottság sincs azon információk birtokában, amelyek alapján a kormány a terrorkészültség második legmagasabb fokozatának elrendeléséről döntött. A négyfokozatú skálán eddig a hármas volt érvényben, most ideiglenesen a kettest léptették életbe. A legsúlyosabb, egyes fokozat már azt jelentené, hogy közvetlenül Magyarországot éri támadás - tette hozzá. A független képviselő közölte, a hatóságok és a szolgálatok folyamatosan mérlegelik az információkat, s ennek nyomán döntenek a további intézkedésekről. Vadai Ágnes szerint 2-3 napon belül változhat a most ideiglenesen elrendelt magas terrorkészültségi fokozat. Az ülés eredeti napirendje szerint a tömeges bevándorlással összefüggésben elrendelt országos válsághelyzet indokairól is tájékoztatták a testületet. Vadai Ágnes az elhangzottak alapján azt mondta: sokféle információ alapján rendelték el az országos válsághelyzetet, de egyik sem az, ami a törvényben is rögzítve van. Ezért további tisztázó beszélgetésre tart igényt. Vadai Ágnes azt mondta: kíváncsi arra, hogy mi indokolja, hogy például Karcagon, vagy a főváros V. kerületében a tömeges bevándorlással összefüggő válsághelyzetet. Mi szükség van a Belügyminisztériumnak a közbeszerzési eljárás alóli mentesítésekre, amelyek közül négy nagyobb összegűt a héten terjesztett a tárca a testület elé? - firtatta. A DK politikusa arról is beszámolt, hogy az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter meghívta, hogy tisztázzák a kérdéseket. MTI 2016. március 22., kedd 13:20