Embertelen és jogsértő a menekültügyi törvények tervezett módosítása

2016.03.08.
dk- sokak magyarországa Embertelen és jogsértő a menekültügyi törvények tervezett módosítása A menekültügyet érintő törvényjavaslat nemcsak szégyenletes és embertelen, de Magyarország nemzetközi kötelezettségievel is ellentétes. A most javasolt módosítás immár a megélhetés és beilleszkedés minimális lehetőségét is elveszi a háborúk elől menekülő emberektől, köztük családoktól, nőktől és gyerekektől, bűnözőként kezeli az önkényesen menekültügyi őrizetbe helyezett menedékkérőket. A javaslat kizárólag aljas politikai célokat szolgál, megtakarítást nem hoz, mivel a menekültek integrációjával kapcsolatos költségek döntő részét az európai uniós források biztosítják. Amikor a magyar kormány a következő évekre közel 10 milliárd forintos összeget igényelt az Európai Menekültügyi Alapból, akkor a menekültek társadalmi beilleszkedésének erőteljesebb támogatását ígérte. Ha ennek az ellenkezőjét teszi, az a támogatások elvesztésével jár. A javaslat súlyosan sérti a menedékkérők és menekültek jogait. Az ennek nyomán elinduló eljárások ismét súlyos szégyent jelentenek majd Magyarországnak, az esetleges anyagi következmények pedig a magyar adófizetőket terhelik majd, nem is beszélve az elmaradt integráció súlyos társadalmi következményeiről. Most még nem késő megállítani az Orbán kormány ámokfutását ezen a területen. Éppen ezért sürgősségi kérdéssel fordulók az Európai Bizottsághoz, hogy világossá tegyem a javaslat pénzügyi és jogi következményeit. Niedermüller Péter a DK alelnöke, EP képviselő